A vásár megnyitásakor Király Nóra elmondta, hogy nagy örömmel látja, hogy a hónapokig tartó izgatott készülődés, szervezés, híradások nem voltak hiábavalók. Beszélt arról, hogy nincs is annál felemelőbb, mint összefogni a segítséget és eljuttatni azt a rászorulókhoz. A FICSAK alapítója számára öröm volt látni azt is, hogy ilyen sokan a kezdeményezés mellé álltak a politikai élet szereplői közül is.

Gazdasági és lelki erősödés

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kiemelte: az, hogy Magyarország erősödik, nem csak gazdasági, de lelki erősödést is jelent. Megerősödött az emberekben a segíteni akarás, a szándék mellett a képesség is ott van, hogy odafigyeljenek egymásra. Államtitkár Asszony kitért arra is, hogy kormányzati oldalról is jó érzés megélni, hogy van egy olyan valódi polgári kezdeményezés, amelyben civil szervezetek nagy tömege összefog egy fontos cél érdekében. Novák Katalin külön köszönetet mondott, hogy a Fiatal Családosok Klubja a kezdeményezés élére állt. Az államtitkár elmondta: kézzel készített képeslapokkal, ajándéktárgyakkal az EMMI dolgozói is hozzájárultak a vásárhoz.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára köszöntőjében felidézte, hogy a tavaly első alkalommal megrendezett adventi vásáron másfél millió forint gyűlt össze a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika javára, amelyből a klinikához kapcsolódó kis lakást is sikerült felújítani. Így, akik arra kényszerülnek, hogy ott kezeltessék gyermeküket, együtt tölthetik el ezt a nehéz időszakot. Az adventi készülődés, az ünnepi várakozás kapcsán Államtitkár úr megjegyezte: nemcsak izgalmas, de egyben aggodalmas időszak is a gyermekvárás. A társadalomnak és a kormánynak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a segítsék azokat a gyermekeket, akik koraszülötten érkeznek – mondta.

Tuzson Bence szerint a kormányzati munka semmit sem ér a magyar emberek összefogása nélkül. Kiemelte: a kormányzat és a társadalom összefogásának eredményeként az elmúlt években jelentősen csökkent a gyermekhalandóság, és egyre több koraszülöttet sikerül megmenteni. A cél természetesen az, hogy ez a szám minél nagyobb legyen.

Herczegh Anita csodaszép adventi koszorúi az idén is nagyon népszerűek voltak

A rendezvény fővédnöke, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt, aki a jelenlévőkkel közösen készített adventi koszorúkat árulta, fáradhatatlan lendülettel. A 2017-es évben kétszer annyi koszorúval készült, mint előző évben, amelyek most is nagyon hamar elfogytak.

A vásár teljes bevétele a Melletted a helyem Egyesület segítségével a koraszülöttek és családjaik megsegítését szolgálta tavaly, idén pedig a Jel Alapítvány kapja majd a befolyt összeget, akik a siket és nagyothalló gyermekek életének könnyítésére, segítésére fordítják majd az adományt

Ismert, kedvelt fellépők

Nagy számban vonzották a vásárlókat és családokat a színvonalas, kedvelt fellépők. Szinte minden határon innen és túl élő magyar ismeri már a Ringató zenés családi foglalkozást, így szinte zsúfolásig telt kisgyermekes családdal a nagyszínpad előtti terület. Az élőzenés, dalos foglalkozást az Iszkiri gyermekzenekar követte, majd a Búgócsiga Zenede, a Lélekzuhany kórus, a Csepp-Csepel Táncegyüttes, a Goldance táncbemutató és az Eszterlánc mesezenekar nyújtott kellemes szórakozást, kikapcsolódást. A legnagyobb tapsot azonban Tabáni István, majd egy óra múlva Vastag Csaba kapta, akik az alkalomhoz illő dalokkal tették emlékezetessé az eseményünket.

Az idei vásárra pedig a Fiatal Családosok Klubja és számos hazai családszervezet készülődik már!