Minden évben közösen kiválasztunk egy nemes ügyet és egy alapítványt, akiket minden erőnkkel támogatunk. Az idei esemény középpontjában a szívbeteg gyermekek állnak. Kevesen tudják, hogy Magyarországon kb. 18-20.000 gyermek él valamilyen szívfejlődési rendellenességgel, amelyek között vannak enyhék, de vannak egészen súlyos rendellenességek is, amelyek gyakran műtétek sorozatát jelentik, és a teljes anatómiai korrekció sem kivitelezhető, így teljes gyógyulás sok esetben nem érhető el.

Ennek megfelelően az életkilátásaik és életminőségük korlátozott. Gyakran már újszülött korban operációra kerül sor.

 

A IV. adventi jótékonysági vásár célja amellett, hogy szeretnék felhívni a figyelmet a szívbetegségben élő gyermekekre, hogy az Okkal dobban Alapítványon keresztül a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központja számára egy un. operatív nyitott inkubátort lehessen megvásárolni, amely a kritikus állapotú újszülöttek ellátásához nélkülözhetetlen eszköz.

Ebben az évben már nem csupán a vásáron, hanem az eseményt megelőző időszakban on-line is elkezdtük a gyűjtést az eszközre, melyet meg szeretnénk vásárolni.

Az ADJUKÖSSZE.HU oldalon található a gyűjtés linkje, ahol néhány perc alatt, könnyen lehet adományozni!

IDE KATTINTVA!

Idén is egy igazán nemes célért dolgozunk SZÍVből együtt! Tegyünk együtt a szívbeteg kisbabákért!