Köszöntő 2019

“Volt egy álmunk, amit valóra váltunk”

 

 

Király Nóra

A FICSAK alapítója, a vásár megálmodója

Kedves Látogató!

Király Nóra vagyok, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója. Régóta dédelgetett álmom vált valóra azzal, hogy a civil szféra összefogásával tavaly először, majd idén már harmadik alkalommal szervezhetjük meg a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárát. Hatalmas öröm számunkra, hogy idén is számos hazai családszervezet csatlakozott hozzánk és már lelkesen készülnek a vásárra. Hasonlóak az ügyek, melyekért küzdünk nap, mint nap, ki-ki a maga területén, de, ha összefogunk, „egységben az erő” alapon, akkor lehet csak látni igazán, milyen erők is rejlenek valójában ebben a társadalmi szegmensben.

A tavalyi vásár alkalmával a szervezetek képviselői készítették el saját kezűleg a karácsonyi portékákat, melyeket saját standjukon árusítottak, ez idén sem lesz másképp. Csodaszép karácsonyi díszek, koszorúk, ajándékok kerülnek majd az asztalokra ismét. A tavalyi évben a portékák árusításából befolyt összeggel a siket és nagyothalló gyermekek és családjaikat támogattuk. Idén a szívbeteg kisbabáknak gyűjtünk. Az ügy ismét nagyon fontos, hisz Magyarországon 18-20.000 gyermek él valamilyen szívfejlődési rendellenességgel, de mégis nagyon keveset hallunk róluk, ezáltal mind a lelki, mind az anyagi támogatottságuk is elmarad egyéb súlyos betegségből gyógyult gyermekekhez képest. A IV. jótékonysági vásár célja amellett, hogy szeretnék felhívni a figyelmet a
szívbetegségben élő gyermekekre, hogy az Okkal dobban Alapítványon keresztül a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központja számára egy un. operatív nyitott inkubátort lehessen megvásárolni, amely a kritikus állapotú újszülöttek ellátásához nélkülözhetetlen eszköz.

Színes programmal, különleges karácsonyi ajándékokkal és remek hangulattal várunk minden
családot december első napján a MOM Sportban!
Dobbanjon együtt a szívünk!