Hírek

Bemutatkozik a Családmesék!

“Emlékszem, ahogy ülök a földön a gyerekszobában, körülöttem újságok halomban, és vagdosom ki a képeket. Nézem, ahogy összeállnak, eggyé forrnak a szemem előtt, kollázsokat, montázsokat készítek, elmélyülten játszom… Amikor megkaptam az első fényképezőgépemet, a karácsony estét azzal töltöttem, hogy a földön fetrengve, különböző szögekből fotózgattam a szekrénysort.
Az, hogy a fotózáson belül rátaláljak a saját utamra, a gyerekeimnek köszönhető. Az otthon tanulást, mint életformát választottuk: együtt, egymást gyúrva, alakítva, gazdagítva fejlődünk, tanulunk és tanítunk, éljük a nagybetűs Életet. Mindenkinek lehetősége van követni a saját érdeklődését, elmélyülni abban, ami lázba hozza.
Én nem így nőttem fel – az ügyesen alkalmazkodó kislányból lassan kihalt a szenvedélyesség. Felváltotta a megfelelni akarás, a teljesítménykényszer. Hogyan is taníthatom a gyerekeimet arra, hogy ne tévesszék szem elől a belső önazonosságot, az identitásuk egyediségét – mielőtt tudnám a saját válaszomat arra, hogy ki vagyok én.
Hogyan élhetném meg azt, amit a gyerekeimnek is kívánok?
Merre van az előre?
Az élet túl rövid a pózokhoz.
Egy emlékezetes baráti vacsorán többen is megfogalmazták, hogy munkát kellene váltaniuk, valami egészen másba fogni, mert érzik, hogy nincsenek a helyükön… de azzal szembesültek, hogy nem tudják, valójában mit is szeretnek, s így merre tovább. Az asztalunk mellett egyszer csak vörös arccal, toporzékolva kezdett sikítani a fiam, belénk fojtva az elmélkedés fonalát. Mert ő épp a labdát akarta nagyon, amit a testvére rúgott messzire. Igen, gyerekként még tudjuk. Nem kérdés, mit szeretnénk, és sokszor olyan erősen tudjuk, hogy az már akarás. Emlékszel még, mi akartál lenni, ha végre felnősz?
Nekem ez lett a Családmesék.  Képek, dokumentálás, találkozás. A stúdióhelyzetek feszültsége  – maradj már nyugton, ne rohangálj, mosolyogj szépen, ne nyújtogasd a nyelved – helyett inkább házhoz megyek. Az otthonotokba, vagy bárhová, ahol otthon érzitek magatokat. Oda, ahol sokkal inkább önmagatok lehettek. Ahol van helye nevetésnek, de sírásnak is.
Megörökítem, ahogy együtt isszátok reggel a kakaót. A lekváros mosolyt, no meg a vitát a piros bögréért. Az ágyon ugrálást, és a lefekvés előtti összebújást. Ez a mindennapok meséje. A családotok légköre, az otthon egyedi színe – ami valójában Ti magatok vagytok.
Emlékeket csomagolok képekbe. Nem pózokat. Nem erőltetett mosolyt. Nincs steril háttér, nincs díszlet sem. Inkább a valódi érzelmeket, az őszinte pillanatokat, a hétköznapok csodáit szeretném megőrizni nektek. Mert ha a fényképre nézel, és megmozdul a szíved, na akkor valamit jól csináltunk!”
(Baráth Tímea, a Családmesék fotósa)
A vásáron kisorsolunk egy családi fotózást a Családmesék felajánlásában!